Részletek
Szén-dioxid hozzáadásával készült, száraz, fehér gyöngyözőbor.
Balatoni - oltalom alatt álló földrajzi jelzésű bor.
"Sokszor elgondolkodunk rajta, mitől lesznek boraink finomak, zamatosak, vidámak vagy éppen merengőek, megfontoltabbak. Tiszteljük a hagyományokat, hiszen abban nőttünk föl, emlékszünk az ízekre, apáink, nagyapáink boraira.
Jók voltak, néha kiemelkedően jók. Használjuk a tudást, amit tőlük kaptunk örökül, de azt is, amit önállóan szereztünk meg. Biztosak vagyunk benne, hogy büszkék lennének ránk. A világ e kis szeglete és a zalai bor fejlődik. Ebben a fejlődésben akarunk mi is részt venni, még jó sokáig.
Kóstoljátok meg a zalai bort! Hagyjátok, hogy helyettünk beszéljen!"
/Dóka Éva/